• A mezőgazdasági és élelmiszeripari beszállítókat védené a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatoktól az Európai Unió legkésőbb 2021. november 1-jétől alkalmazandó irányelve.
  • Többek között a túl hosszú fizetési határidők, az utolsó pillanatban lemondott megrendelések, az egyoldalú szerződésmódosítások, a beszállítók értékesítéséhez nem kapcsolódó kifizetésekre kötelezése, valamint kereskedelmi megtorló intézkedésekkel fenyegetések is egyaránt feketelistára kerültek.
  • Dr. Sükösd Péter, a DLA Piper Magyarország vezető versenyjogi ügyvédje szerint bár a jelenlegi magyar szabályozás hasonlóan szigorú, ennek ellenére fontos eltérésekre is készülni kell.

2019. április 17-én került elfogadásra az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2019/633 Irányelve a mezőgazdasági és élelmiszer-ellátási láncban a vállalkozások közötti kapcsolatokban előforduló tisztességtelen piaci gyakorlatokról (Unfair Trade Practice, UTP) (a továbbiakban: Irányelv), mely a korábbinál sokkal szélesebb körben, ugyanakkor az egész Európai Unió területén védené a beszállítókat a vevők tisztességtelen kereskedelmi gyakorlataitól.

Ami az Irányelv átültetési dátumát illeti, azzal kapcsolatban annak 13. cikke egyértelmű határnapot tűz ki, amikor kijelenti, hogy a tagállamoknak 2021. május 1-ig kell elfogadnia és kihirdetnie azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ennek az irányelvnek megfeleljenek, ugyanakkor a tagállamoknak ezeket a rendelkezéseket legkésőbb 2021. november 1-től kell alkalmazniuk.

Ami a kereskedőkre háruló kötelezettségeket illeti, az Irányelv 1. cikke alapján az átültetésére szolgáló rendelkezések alkalmazásának a 13. cikk (1) bekezdésének második albekezdése szerinti kezdőnapját (2021. november 1.) követően kötött beszállítói megállapodásokra alkalmazandó. Az ezt megelőzően kötött beszállítói megállapodásokat ugyanakkor legkésőbb a kihirdetési időpont után 12 hónapon belül összhangba kell hozni ezzel az Irányelvvel.

1. A Magyarországon tevékenykedő kereskedőknek van-e okuk tartani az Irányelv által előidézett változásoktól?

Ahhoz, hogy a kérdésre megfelelő és kielégítő választ adhassunk, össze kell vetni az Irányelv vonatkozó rendelkezéseit a jelenleg hatályban lévő, élelmiszer termékek beszállítói, valamint a kereskedők viszonyrendszerét szabályozó, a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek vonatkozásában a beszállítókkal szemben alkalmazott tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról szóló 2009. évi XCV. törvény (a továbbiakban: Tfmtv.) rendelkezéseivel.

1.1 Személyi hatály kérdése

Ami a személyi hatály kérdését illeti, a Tfmtv. hatálya – árbevételtől függetlenül – kiterjed (1) a mezőgazdasági és élelmiszeripari terméket termelő, illetve feldolgozó természetes személyre, jogi személyre, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetre, továbbá a termelői szervezetre, illetve termelői csoportra, (2) a mezőgazdasági és élelmiszeripari terméket átalakítás vagy feldolgozás nélkül tovább értékesítő, vagy a végső fogyasztó részére értékesítő természetes személyre, jogi személyre, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetre, valamint az ezekkel kapcsolt vállalkozásban lévő szervezetekre, továbbá az ilyen személy vagy szervezet számára a termék beszerzésével, illetve értékesítésével kapcsolatban szolgáltatást nyújtó és ennek során a termék beszállítójával közvetlen üzleti kapcsolatba kerülő harmadik közreműködő szereplőre.

A Tfmtv. alapján tevékenysége alapján a beszállító egyben kereskedő is lehet, ugyanakkor a termelői értékesítő szervezet (a továbbiakban: TÉSZ) vagy termelői csoport, értékesítési pozícióban beszállítónak, felvásárlási pozícióban kereskedőnek minősül.

Ami a „beszerzési szövetség” fogalmát illeti, annak a Tfmtv.-ben nincs törvényi szintű meghatározása, a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény 2. §-ának 2. pontja azzal kapcsolatban kiemeli, hogy az két vagy több vállalkozás által a beszerzési vagy értékesítési stratégiájuk érvényesítésére, beszerzési vagy értékesítési tevékenységük részének vagy egészének végzésére, koordinálására kötött megállapodás. Ezzel szemben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal jogelődjének számító Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (a továbbiakban: MgSzH) Tfmtv.-hez fűzött, még 2011. január 30-án kelt jogértelmezési szakmai munkaanyaga (mely kizárólag szakmai munkaanyagnak minősült, peres vagy közigazgatási eljárás során nem volt felhasználható, így az MgSzH hivatalos állásfoglalásának sem tekinthető, a továbbiakban: Munkaanyag) ennél sokkal tágabban értelmezte azt, nem kötötte annak létét csak megállapodáshoz, hanem álláspontja szerint azt a közös, összehangolt beszerzés, a szövetségszerű együttműködés alapozta meg. Az MgSzH szerint a beszerzési szövetség a résztvevők együttműködésének nem formai, cégszerű megjelölése, az együttműködésnek a tartalma vizsgálandó, az üzletszabályzat, valamint a szerződéses rendszer alapján.

Ezzel szemben ugyanakkor az Irányelv egy eleve szűkebb körben kívánja szabályozni a B2B (Business-to-Business) kapcsolatokat, behozva az árbevételt mint szűkítő tényezőt.

Ebből kifolyólag az Irányelv csak egyes, olyan tisztességtelen piaci gyakorlatokra alkalmazandó, amelyek mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek értékesítésével összefüggésben fordulnak elő az alábbiak által:

  • azon beszállítók, amelyek éves árbevétele nem haladja meg a 2 000 000 EUR-t, olyan vevők részére, akiknek, illetve amelyeknek az éves árbevétele meghaladja a 2 000 000 EUR-t;
  • azon beszállítók, amelyek éves árbevétele meghaladja a 2 000 000 EUR-t, de nem haladja meg a 10 000 000 EUR-t, olyan vevők részére, akiknek, illetve amelyeknek az éves árbevétele meghaladja a 10 000 000 EUR-t;
  • azon beszállítók, amelyek éves árbevétele meghaladja a 10 000 000 EUR-t, de nem haladja meg az 50 000 000 EUR-t, olyan vevők részére, akiknek, illetve amelyeknek éves árbevétele meghaladja az 50 000 000 EUR-t;
  • azon beszállítók, amelyek éves árbevétele meghaladja az 50 000 000 EUR-t, de nem haladja meg a 150 000 000 EUR-t, olyan vevők részére, akiknek, illetve amelyeknek az éves árbevétele meghaladja a 150 000 000 EUR-t;
  • azon beszállítók, amelyek éves árbevétele meghaladja a 150 000 000 EUR-t, de nem haladja meg a 350 000 000 EUR-t, olyan vevők részére, akiknek, illetve amelyeknek éves árbevétele meghaladja a 350 000 000 EUR-t.

Hogy mégis minek köszönhető a személyi hatály tekintetében a tágabb magyar megközelítés?

Álláspontom szerint elsősorban annak, hogy azzal, ha kivennénk a nagyobb árbevételű beszállítókat a Tfmtv. hatálya alól, nem feltétlen kedveznének azon kis- és közepes méretű beszállítóknak, amelyek a törvény hatálya alatt maradnának, ugyanis a kereskedők velük – a Tfmtv. előírásaiból fakadóan – sokkal körülményesebben, nagyobb odafigyeléssel lennének kénytelenek szerződni. Ebből kifolyólag a Tfmtv. – amellett, hogy védené ezen beszállítókat – kontraproduktív módon versenyhátrányba is hozná azokat a törvény hatálya alá nem tartozó nagyobb méretű versenytársaikkal szemben.

Ami a fogalmak körét illeti, érdemi különbség nincs a Tfmtv. és az Irányelv rendelkezései között, a beszállítói fogalomkörben mindkét joganyag szövegezése kiterjed a termelők csoportjára, a termelői szervezetekre, illetve a beszállítói szervezetek társulásaira egyaránt.

Míg a Tfmtv. személyi hatálya a kiskereskedelmi tevékenységre terjed ki, addig az Irányelv a nagykereskedőkre is kiterjed. Abban ugyanakkor mind az Irányelv, mind a Tfmtv. megegyezik, hogy nem terjednek ki beszállítók és fogyasztók közötti megállapodásokra.

A szerződéses jogviszony másik tagját az Irányelv tágabban – természetes és jogi személyek csoportját is magába foglaló – vevőként definiálja, amely a letelepedésének helyétől függetlenül bármely természetes vagy jogi személy, vagy hatóság az Unióban, aki, illetve amely mezőgazdasági és élelmiszeripari termékeket vásárol.

Ezzel szemben a Tfmtv. – a termékek továbbértékesítésének tényére helyezve a hangsúlyt – azt emeli ki, hogy a kereskedő csak olyan személy, továbbá közös beszerzés esetén a beszerzési szövetséget alkotó vállalkozások összessége lehet, amely üzletszerű gazdasági tevékenység keretében a beszállítótól közvetve vagy közvetlenül felvásárolt terméket átalakítás (feldolgozás) nélkül tovább értékesíti.

Az érdemi különbség a kettő megközelítés között annyi, hogy míg a Tfmtv. személyi hatálya a kiskereskedelmi tevékenységre terjed ki, addig az Irányelv – éppen azáltal, hogy nem szabályozza, hogy a vevőnek milyen típusú vevőknek kell továbbértékesítenie a termékeket – a nagykereskedőkre (vagyis az üzletszerű gazdasági tevékenység keretében a termékeket átalakítás (feldolgozás) nélkül kereskedő, feldolgozó részére továbbforgalmazó és ezzel közvetlenül összefüggő raktározási, szállítási és egyéb kapcsolódó szolgáltatásokat nyújtó személyekre) is kiterjed. Abban ugyanakkor mind az Irányelv, mind a Tfmtv. megegyezik, hogy nem terjednek ki beszállítók és fogyasztók közötti megállapodásokra.

Fontos még kiemelni, hogy az Irányelv a termelői és beszállítói szervezetek ügyfél jogállásával kapcsolatban a következőt deklarálja a preambuluma (31) bekezdésében: „A panaszoknak a termelői szervezetek, más beszállítói szervezetek, valamint az ilyen szervezetek társulásai – a képviseleti szervezeteket is beleértve – általi benyújtása azt a célt is szolgálhatja, hogy megvédjék a szervezetek azon tagjainak a személyazonosságát, akik úgy vélik, hogy tisztességtelen piaci gyakorlatoknak vannak kitéve. A beszállítók képviselete tekintetében jogos érdekkel bíró más szervezeteket is fel kell jogosítani arra, hogy a beszállítók kérésére és az ő érdekükben panaszt nyújtsanak be, feltéve, hogy ezek a szervezetek független, nonprofit jogi személyek. A tagállami jogalkalmazó hatóságoknak tehát be kell tudniuk fogadni az ilyen jogalanyoktól érkező panaszokat, és azok alapján el kell tudniuk járni, biztosítva egyúttal a vevő eljárási jogait is.”

A panasz benyújtásához való joggal kapcsolatban ugyanakkor az Irányelv 5. cikkének (2) bekezdésében akként rendelkezik, hogy „(…) egy vagy több tagjuk kérésére, vagy adott esetben tagszervezeteik egy vagy több tagjának kérésére a termelői szervezetek, más beszállítói szervezetek, és az ilyen szervezetek társulásai panasz benyújtására jogosultak, amennyiben az említett tagok úgy ítélik meg, hogy tiltott piaci gyakorlat érintettjei. Más, a beszállítók képviselete tekintetében jogos érdekkel bíró szervezetek a beszállító kérésére és ezen beszállító érdekében panasz benyújtására jogosultak, feltéve, hogy e szervezetek független, nonprofit jogi személyek.”

Az Irányelv attól teszi függővé a termelői vagy beszállítói szervezetek panaszbenyújtási jogát, hogy azok egy vagy több – magát az Irányelv által tiltott piaci gyakorlat elszenvedőjének tartó – tagja külön kérte-e azt azoktól.

Ezzel szemben ugyanakkor a Tfmtv. nem teszi a tagjaik kérésétől függővé a beszállítók érdekképviseletét ellátó szakmai szervezetek eljárásindítási jogát, 5. §-ának (1) bekezdésében ugyanis egyértelműen rögzíti, hogy azokat az ügyfél jogállása illeti meg a Tfmtv. megsértése miatt indított közigazgatási hatósági eljárásban. Ez az eljárási jogosultság nem érinti a beszállító azon jogát, hogy a jogsértővel szemben igényét érvényesítse.

1.2. A tisztességtelen piaci gyakorlatok tilalma

Míg a Tfmtv. nem tesz különbséget a tisztességtelen forgalmazói magatartások között azok súlya szerint, addig az Irányelv azokat a következő többlépcsős kategóriákba sorolja be:

1.2.1. Feketelistás tényállások

Ebbe a körbe azok az esetek tartoznak, amelyekben a vevő:

  • a romlandó mezőgazdasági és élelmiszeripari termékekért több mint 30 nappal azon megállapodás szerinti szállítási időszak vége után fizet,
  • egyéb mezőgazdasági és élelmiszeripari termékekért több mint 60 nappal azon megállapodás szerinti szállítási időszak vége után fizet,
  • a romlandó mezőgazdasági és élelmiszeripari termékekre vonatkozó megrendelését olyan rövid határidővel mondja le, hogy a beszállítótól ésszerűen nem várható el, hogy alternatív megoldást találjon ezen termékei értékesítésére vagy felhasználására,
  • egyoldalúan megváltoztatja a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékekre vonatkozó beszállítói megállapodás feltételeit,
  • olyan kifizetésekre kötelezi a beszállítót, amelyek nem kapcsolódnak a beszállító mezőgazdasági és élelmiszeripari termékeinek értékesítéséhez,
  • arra kötelezi a beszállítót, hogy fizessen a termékekben a vevő telephelyén vagy azt követően, hogy a tulajdonjog a vevőre szállt, bekövetkezett olyan károsodásért vagy veszteségért, illetve mindkettőért, amely említett károsodás vagy veszteség nem a beszállító gondatlanságából vagy hibájából állt elő,
  • megtagadja valamely, a vevő és a beszállító közötti beszállítói megállapodás olyan feltételeinek írásbeli megerősítését, amelyre vonatkozóan a beszállító írásos megerősítést kért,
  • jogosulatlanul megszerzi, hasznosítja vagy felfedi a beszállító üzleti titkait,
  • kereskedelmi megtorló intézkedésekkel fenyegeti a beszállítót vagy kereskedelmi megtorló intézkedéseket alkalmaz vele szemben, ha a beszállító él szerződésből eredő vagy törvényes jogaival,
  • a beszállító termékeinek értékesítésével kapcsolatos fogyasztói panaszok kivizsgálása költségeinek ellentételezésére kötelezi a beszállítót, annak ellenére, hogy a beszállító nem volt gondatlan, illetve nem követett el hibát.

Ezen esetekben tehát minden egyéb körülmény további vizsgálata nélkül megállapítható a jogsértés. Ha összevetjük ezeket a tényállásokat a Tfmtv. 3. § (2) bekezdésében foglalt tényállásokkal, a következő megállapításokra juthatunk:

  • A Tfmtv. a fizetési határidő szempontjából nem tesz különbséget romlandó (vagyis olyan mezőgazdasági és élelmiszeripari termékeket, amelyek jellegüknél fogva az előállítást vagy a feldolgozást követően várhatóan 30 napon belül értékesítésre alkalmatlanná válnak) és nem romlandó élelmiszerek között, ugyanakkor fő szabály szerint egységesen 30 napos fizetési határidőt határoz meg a terméknek a kereskedő vagy javára eljáró más személy általi birtokba vételétől (és nem a szállítási időszak végéhez) viszonyítva, amennyiben a beszállító a helyesen kiállított számlát az átvételt követő tizenöt napon belül a kereskedő rendelkezésére bocsátja. Fontos ezzel kapcsolatban is kiemelni, hogy sem az Irányelv, sem a Tfmtv. rendelkezéseiből nem következik, hogy az ünnepnapokra, munkaszüneti napokra eső átutalási határnap esetén az azt követő munkanapon kellene a kereskedőnek utalnia a beszállító részére, ezt mindig azt megelőzően kell megtennie. Kiemelendő itt még, hogy a skontó (fizetési határidő lejárta előtt történő számlakiegyenlítésért felszámított díj) az Irányelv alapján nem tiltott, ugyanakkor a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH) joggyakorlata alapján az tisztességtelen magatartásnak minősül. A Tfmtv. alapján ugyanakkor tiltott az, ha a kereskedő kedvezmény alkalmazását írja elő arra az esetre, ha pénzügyi teljesítése a beszállító irányába fizetési határidőnek megfelelően történik.
  • A megrendelés lemondására, illetve a beszállítói megállapodás feltételeinek egyoldalú módosítására, az írásos megerősítés hiányára vonatkozó tilalom a Tfmtv.-ben egyaránt tetten érhető. Az Tfmtv. alapján kialakított joggyakorlat és a Munkaanyag alapján ugyanakkor egyoldalúan előnyös kockázatmegosztást eredményezőnek minősülnek – nem kimerítő jelleggel – az alábbi szerződéses feltételek:
        • a szerződés bármely feltételének értelmezésére kizárólag a kereskedőt jogosítja fel,
        • a kereskedőt jogosítja fel annak megállapítására, hogy teljesítése szerződésszerű- e,
        • a beszállítót teljesítésre kötelezi abban az esetben is, ha a kereskedő nem teljesíti a szerződést,
        • lehetővé teszi, hogy a kereskedő a szerződéstől bármikor elálljon, vagy azt felmondja, a beszállító ugyanakkor erre nem jogosult,
        • kizárja, hogy a beszállító a szerződés megszűnésekor visszakövetelje a már teljesített, ellenszolgáltatás nélküli szolgáltatását, ide nem értve, ha a szerződés megszűnésére a beszállító szerződésszegése következtében kerül sor,
        • kizárja vagy korlátozza a beszállító lehetőségét arra, hogy szerződéses kötelezettségeit beszámítással szüntesse meg,
        • lehetővé teszi, hogy a kereskedő tartozását más személy a beszállító hozzájárulása nélkül átvállalja,
        • kizárja vagy korlátozza a kereskedőnek az általa igénybe vett közreműködőért való felelősségét,
        • kizárja vagy korlátozza a beszállító jogszabályon vagy a felek közötti megállapodáson alapuló igényérvényesítési lehetőségeit, kivéve, ha azt egyben más, jogszabályban meghatározott vitarendezési móddal helyettesíti,
        • a bizonyítási terhet a beszállító hátrányára változtatja meg,
        • a beszállító meghatározott magatartását szerződési nyilatkozata megtételének vagy elmulasztásának minősíti, ugyanakkor a magatartás tanúsítására nyitva álló határidő ésszerűtlenül rövid és a beszállítói nyilatkozat megtételére ésszerűtlen alaki követelményeket támaszt,
        • a beszállítót túlzott mértékű pénzösszeg (kötbér) fizetésére kötelezi, ha a beszállító nem teljesít vagy nem szerződésszerűen teljesít.
  • A termék értékesítéséhez nem kapcsolódó költségek kifizetése a Tfmtv.-ben kissé árnyaltabban jelenik meg, az ugyanis (1) a kereskedő üzleti érdekeit szolgáló költségek közvetlen/közvetett áthárítását (igénybe vett logisztikai egységből más logisztikai egységbe vagy az üzletbe történő szállítással összefüggő – költségek például), illetve (2) a ténylegesen nem nyújtott szolgáltatásért szabott, (3) a kereskedő által a végső fogyasztó részére történő értékesítéssel összefüggő és a beszállító számára többletszolgáltatást nem nyújtó tevékenységért, valamint (4) a beszállító által nem igényelt, illetve érdekeit nem szolgáló vagy a beszállító által igényelt és a kereskedő által ténylegesen nyújtott, a termék forgalmazásához kapcsolódó szolgáltatással nem arányos díj – bármilyen jogcímen történő – felszámítását tiltja a beszállító felé.
  • A tulajdonátruházást követő károsodás, illetve veszteségért való helytállás a Tfmtv.-ben sokkal konkrétabban, elsősorban a termékek beszállító általi kötelező visszavásárlás vagy visszavétel szabályozásában, valamint abban érhető tetten, hogy a Tfmtv. kifejezetten tiltja a kereskedő működési körébe eső jogszabálysértés miatt hatóság által a kereskedővel szemben alkalmazott jogkövetkezményből eredő költségek áthárítását a beszállítóra. Az azonban általánosságban kijelenthető, hogy ezt az Irányelv sokkal tágabban határozza meg, ezáltal is nagyobb védelmet biztosítva a beszállítóknak.
  • Az üzleti titokra vonatkozó rendelkezések ugyanakkor az üzleti titok védelméről szóló 2018. évi LIV. törvényben kerültek elhelyezésre, melynek hatálya kiterjed a beszállító-kereskedő közötti viszonyrendszerre egyaránt.
  • A kereskedelmi megtorló intézkedésekkel történő fenyegetés tilalma, valamint a beszállító termékeinek értékesítésével kapcsolatos fogyasztói panaszok kivizsgálási költségeinek ellentételezésére kötelezés tilalma a Tfmtv.-ben közvetlenül nincsen benne, azok ugyanakkor a Tfmtv. alapján „egyoldalúan előnyös kockázatmegosztást eredményező feltételek”-nek vagy a kereskedő üzleti érdekeit szolgáló költségek”-nek minősülhetnek, a megtoroló intézkedéseket előkészítő vagy végrehajtó kereskedői magatartás ugyanakkor a kereskedő általi, objektíven nem igazolható és a kereskedő működése szempontjából külső eseményre nem visszavezethető okból történő egyoldalú szerződésmódosítás”-ként is értelmezhető.

1.2.2. Szürkelistás tényállások

Ezek a tényállások nem jelentenek per se jogsértést, a tényállás megállapításához szükséges még annak kizárása, hogy az azokra vonatkozó feltételeket nem rögzítették előzetesen írásban, egyértelmű és világos rendelkezések útján (akár szállítási szerződésben, akár további írásbeli szerződésben).

Ebbe a körbe azok az esetek tartoznak, amelyekben a vevő:

  • visszaküldi az el nem adott mezőgazdasági és élelmiszeripari termékeket a beszállítónak anélkül, hogy kifizetné ezeket az el nem adott termékeket vagy az el nem adott termékek ártalmatlanítását, vagy mindkettőt,
  • a beszállító általi fizetéshez mint feltételhez köti a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékeinek raktározását, bemutatását vagy listázását, illetve az ilyen termékek forgalmazását,
  • arra kötelezi a beszállítót, hogy állja a vevő által promóció útján értékesített mezőgazdasági és élelmiszeripari termékekre vonatkozó kedvezmények teljes költségét vagy azok egy részét,
  • arra kötelezi a beszállítót, hogy fizessen a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek vevő általi reklámozásáért,
  • arra kötelezi a beszállítót, hogy fizessen a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek vevő általi piaci értékesítéséhez kapcsolódó szolgáltatásokért,
  • díjat számít fel a beszállítónak a beszállító termékeinek értékesítésére szolgáló helyiségek belső kialakítását végző személyzet munkájáért.

Ha összevetjük ezeket a tényállásokat is a Tfmtv. 3. § (2) bekezdésében foglalt tényállásokkal, a következő megállapításokra juthatunk:

  • Az el nem adott termékek visszaküldésének és kötelező beszállító általi visszavásárlásának, visszavételének tilalmát a Tfmtv. is tartalmazza. Az egyoldalú visszavásárlás tilalmához kapcsolódóan viszont kérdésként merülhet fel, hogy a bizományosi szerződés kötése is tisztességtelen forgalmazói magatartásnak minősülhet, mivel a kereskedő nem viseli az értékesítés meghiúsulásából eredő gazdasági kockázatot.
  • A termékek listázásának beszállítói fizetéstől történő függővé tétele a Tfmtv., illetve az az alapján kialakított joggyakorlat alapján per se jogsértésnek minősíthető, tehát még ha meg is állapodott arról a beszállító és a kereskedő, az sem teszi jogszerűvé a rendelkezést. Ezen a díjon túl ténylegesen nem nyújtott szolgáltatásért felszámított díjnak – ezáltal tisztességtelennek – minősül különösen a választéktartási díj (termék meghatározott szélességű választékának fenntartásáért felszámított díj), az expanziós hozzájárulás, az adminisztrációs költség, hozzájárulás, születésnapi hozzájárulás, családi nap rendezvény költségeihez való hozzájárulás, együttműködési díj, társulási díj, ütemezett szállításért felszámított díj.
  • Az in-store (üzleten belüli) és az out-store/outdoor (üzleten kívüli) promócióért (ide tartozhatnak például a nem időszakos reklámkiadványok, valamint egyéb külső egyedi megjelenések, mint például bevásárlókocsi, gépjárműfelület stb.) történő díjszedés a magyar joggyakorlatban nem tiltott, fontos ezzel kapcsolatban ugyanakkor kiemelni, hogy annak szerződésszerű teljesülését mindig a kereskedőnek kell proaktívan a beszállító felé igazolni a szolgáltatás megvalósulását követően ésszerű időn belül. Az in-store promóciós díjjal kapcsolatban megjegyzendő, hogy tisztességes forgalmazói magatartásnak minősül például a termék kiemelt helyen való elhelyezéséért (gondolavég, másodkihelyezés, így például az üzlet bejáratánál történő vagy raklapos kihelyezés, raklapszigetek kialakítása stb.) fizetendő díj, az árubemutató díj felszámítása, amennyiben az valós szolgáltatás és arányos díjazást számítanak fel érte. Ami a termékek reklámozását illeti, ugyanez igaz a marketing díjra is, mely a szállító arculatának, termékeinek reklámozását biztosítja az időszakos reklámkiadványokban. Mindkét kondícióval kapcsolatban alapvető elvárás, hogy azok nettó beszerzési árba való beépítése („nettósítás”) önmagában nem törvénysértő, ha ez nem tisztességtelen forgalmazói magatartásként értékelhető módon (pl. kilistázással való fenyegetés) történik, és a szállító és a kereskedő akarategyezőségén alapul. A másik elvárás, hogy azoknak a nyújtott szolgáltatás kiterjedésével összhangban arányosnak kell lennie. A szolgáltatásért felszámított díjak arányosságát az adott szolgáltatás nyújtásának összes körülménye vizsgálatával (például marketingszolgáltatásnál a marketingtevékenység hatására létrejött többletforgalom stb.), egyedileg kell értékelni. Ez ugyanakkor sem a promóciós díj, sem a marketing díj tekintetében nem jelenti azt, hogy azok csak a (többlet)forgalom meghatározott százaléka formájában számíthatók ki.
  • Ami a kedvezményeket illeti, azokat a Tfmtv. nem tiltja, ugyanakkor kiemeli azokkal kapcsolatban, hogy a kereskedő által a végső fogyasztónak nyújtott árengedményhez az árengedmény fogyasztó irányába történő nyújtásának időtartamánál hosszabb időtartamra, valamint mennyiségénél nagyobb mennyiségre vonatkozó – akár részleges mértékű – beszállítói hozzájárulás kikötése, vagy a kereskedő által a végső fogyasztónak nyújtott árengedménynél nagyobb mértékű beszállítói hozzájárulás kikötése tisztességtelen. Fontos ezzel kapcsolatban még megemlíteni, hogy a magyar szabályozás szerint a kereskedő által a beszállító hozzájárulásával a végső fogyasztónak nyújtott árengedmény fogyasztó irányába történő nyújtásának végső időpontjától számított harminc napon belül el kell számolnia a beszállító felé a nyújtott árengedményről és az azzal érintett termékmennyiségről. Az elszámolás alapja a beszállító által nyújtott engedmény értéke, és azt vizsgálják, hogy ehhez képest mekkora a kereskedő által fogyasztónak átadott engedmény. Az elszámolandó, a tovább nem adott árengedmény összegét megkapjuk, ha a beszállító által nyújtott engedményből kivonjuk a kereskedő által átadott engedményt és a különbözet pozitív összegű.

2. Következtetés

Elöljáróban kijelenthető, hogy az Irányelv a magyar jogszabállyal ellentétben egyáltalán nem rendelkezik a bónuszok alkalmazásának jogszerű kereteiről. Ezzel kapcsolatban a Tfmtv. kimondja, hogy tiltott a kereskedő által forgalmazott termékmennyiség alapján érvényesíthető árkedvezmény, jutalék vagy díj – bármilyen jogcímen történő – felszámítása a beszállító felé, a kereskedőt a forgalmazott termékmennyiség növelésére ösztönző – a felek által megállapított valamely korábbi időszakban elért vagy becsült mértékhez képesti többletértékesítés alapján, a terméket terhelő adómérték figyelembevétele nélkül megállapított, a termék kereskedelmi forgalmának tulajdonságaival összefüggő, arányos mértékű – utólagos árkedvezmény kivételével.

Ezzel kapcsolatban a NÉBIH joggyakorlata alapján kijelenthető, hogy a progresszív bónusz alkalmazása akkor minősül tisztességes forgalmazói magatartásnak, amennyiben reális többletteljesítmény áll mögötte a kereskedő részéről a beszállító felé. Ezért a progresszív bónusz fogalmával ellentétes, amennyiben a kereskedő indokolatlanul alacsony értékesítési alsó sávot határoz meg, ezáltal számára fixen, az értékesítéstől függetlenül járó díjjá alakítva azt. A progresszív bónusz ilyetén módon történő alkalmazása azért tisztességtelen magatartás, mivel nem kötődik forgalmi többletteljesítményhez. A többletértékesítés esetén a teljes volumen (nem csak a többlet) tekinthető bónusz számítási alapjának. A progresszivitás ugyanis ott jelenik meg, hogy az előre megállapított szintet meghaladja az értékesítés, azaz az ösztönző elem teljesült.

Az olyan bónusz, amelyet a beszállítótól árengedményként azért kérnek, mert egy beszerzési társaság tagjainak beszállítójává válik, jellegét tekintve tisztességtelen forgalmazói magatartásnak minősül, figyelemmel arra, hogy a progresszív bónusz ismérveit nem teljesíti.

Rendelkezik ugyanakkor a Tfmtv. a beszerzési/önköltségi ár alatti értékesítés tilalmáról. Ezzel kapcsolatban a Tfmtv. kimondja, hogy tisztességtelen forgalmazói magatartásnak minősül a terméknek – az árukészletnek a kereskedő tevékenységének beszüntetése vagy profilváltás miatt történő legfeljebb tizenöt napos és a mezőgazdasági igazgatási szervnek előzetesen bejelentett kiárusítása, valamint nem teljes értékű (ideértve az előre nem látható okból a kereskedő készletében felhalmozódott közeli lejáratú terméket is) termék kiárusítása esetének kivételével – a beszállító által számlázott átadási ára, illetve a kereskedő általi saját előállítás esetén – az üzemi általános költségeket is tartalmazó – önköltségi ára alatt történő forgalmazása a kereskedő által a végső fogyasztó felé.

Az Irányelv ugyancsak nem teszi tiltottá azt a szerződéses rendelkezést a Tfmtv.-vel ellentétben, ha a kereskedő maga irányába a legkedvezőbb feltételek alkalmazását köti ki más kereskedőkhöz képest. A Tfmtv. ezen túl tiltja azt, ha a kereskedő a részére szállított termék után a beszállító által fizetendő népegészségügyi termékadó összegét nem téríti meg a beszállító részére, valamint a kereskedő a beszállító jogszerű védjegyhasználatát bármilyen módon korlátozza, valamint összetétele és érzékszervi tulajdonságai alapján azonos termékek végső fogyasztói értékesítési árát a termék származási országa alapján diszkriminatív módon eltérő módon képezi.

Ezen kívül a Tfmtv. előírja a húszmilliárd forintot meghaladó előző évi nettó árbevétellel rendelkező kereskedők részére, hogy az általuk a beszállító számára nyújtható, a termék forgalmazásához kapcsolódó szolgáltatásra vonatkozó feltételeket üzletszabályzat formájában előzetesen – amennyiben rendelkezik internetes honlappal, úgy annak felületén, amennyiben nem rendelkezik internetes honlappal, úgy az ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségében – nyilvánosságra kell hozniuk, valamint a NÉBIH részére meg kell küldeniük.

Az üzletszabályzatnak tartalmaznia kell a beszállító által a kereskedőtől igénybe vehető szolgáltatások tartalmát, azok nyújtásának feltételeit, a szolgáltatásért fizetendő legmagasabb díjat és annak elszámolásnál alkalmazandó számítás módját, továbbá a kereskedő beszállítóinak körébe való bekerülés és az onnan való kikerülés feltételeit.

Mindez ugyanakkor transzparenciát biztosít a magyar kereskedelmi piac beszerzési oldalán, hozzájárul a beszállítói (termelői/forgalmazói) jóléthez, ugyanis a maximum díjak megszabása díjletörő hatással bírhat már rövidtávon is.

A fentieken túl a Tfmtv. egyes tisztességtelen forgalmazói magatartást részletező rendelkezései megfeleltethetők az Irányelv rendelkezéseinek, megállapítható ugyanakkor, hogy a Tfmtv. a kereskedők árazásába (lásd a számlázott átadási ár, illetve önköltségi ár alatti értékesítés tilalmát és a diszkriminatív árképzés tilalmát) egyértelműen belenyúl, míg az Irányelv ezt egyáltalán nem teszi. Mindez felveti a vállalkozás szabadsága alaptörvényben biztosított (lásd M) cikk (1) bekezdése, miszerint „Magyarország gazdasága az értékteremtő munkán és a vállalkozás szabadságán alapszik”) alapelvének sérelmét.

Összességében tehát kijelenthető, hogy az Irányelv nem hoz majd forradalmi változásokat a hazai kereskedők életében, ugyanis a jelenleg alkalmazott hazai szabályrendszer egyrészt nagyban átfedést mutat az Irányelvvel, másrészt számos esetben szigorúbban rendezi az Irányelv által lefedett kérdésköröket.