A Kúria Gfv. VII. 30. 432/2017. sz. ítélete egyértelművé teszi, amennyiben egy vállalkozás – jelen esetben kereskedelmi lánc – jelentős piaci erővel rendelkezik és ezzel oly módon él vissza, hogy a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény által tiltott, visszaélésszerű magatartásnak minősülő szerződéses kikötéseket alkalmaz a beszállítóival szemben, úgy a Gazdasági Versenyhivatal versenyfelügyeleti eljárásában kiszabható szankciók (pl. bírság) mellett az érintett szerződéses rendelkezés érvénytelensége miatt polgári jogi jogkövetkezményekkel (pl. jogellenesen kapott utólagos árkedvezmény visszafizetésére kötelezéssel) is számolnia kell.

Előzmények

A Kúria döntésének előzménye egy – szintén a Kúrián végződött – közigazgatási per. Az előzményi perben a kereskedelmi lánc sikertelenül támadta meg a Gazdasági Versenyhivatal (“GVH”) döntését, amelyben a GVH a teljesítményarányos bónuszrendszer előírása és annak a beszállítókkal szembeni egyoldalú felszámítása miatt marasztalta el. A kereskedelmi lánc 2009-től vezette be a teljesítményarányos bónuszrendszert („TAB”), mely egy stabil és egy dinamikus részből tevődött össze. A GVH határozatával megállapította, hogy a kereskedelmi lánc a a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény (“Kertv.”) 7. § (1) bekezdésébe ütköző jelentős piaci erővel való visszaélést valósított meg azáltal, hogy a 7. § (2) bekezdés e) pontjával ellentétesen a teljesítményarányos bónuszt, illetve annak stabil és dinamikus részét indokolatlan feltételként előírta beszállítói számára, továbbá a 7. § (2) bekezdés f) pontjával ellentétesen egyoldalúan felszámította. Az előzményi ügyben a kereskedelmi láncra 50 millió forint bírságot szabott ki a GVH és kötelezte a TAB stabil része egészének, valamint dinamikus részének a célforgalom el nem érése esetére történő alkalmazása megszüntetésére.

A Kertv. 7. § (1) bekezdése, és (2) bekedzés e) és f) pontja a következőképpen rendelkezik:

7. § (1) A beszállítóval szemben a jelentős piaci erővel visszaélni tilos.

(2) Az (1) bekezdés szerinti visszaélésnek minősül különösen

e) a beszállítónak a kereskedővel, illetve más kereskedővel kialakítandó üzleti kapcsolataira vonatkozó indokolatlan feltételek előírása, különösen a legkedvezőbb feltételek alkalmazásának kikötése, ennek visszamenőleges érvényesítése, illetve annak előírása, hogy azonos időszakra adott termékre csak az adott kereskedőnek biztosítson akciót, valamint a kereskedő védjegyével vagy márkanevén árusított termék gyártásának előírása a beszállító számára a beszállító bármely termékének forgalmazása érdekében;

f) a különféle – különösen a kereskedő beszállítóinak listájára vagy árukészletébe való bekerülésért, más, a beszállító által nem igényelt szolgáltatásokért fizetendő – díjak egyoldalú felszámítása a beszállítónak;

Az előzményi ügyben a Kúria nem fogadta el a kereskedelmi lánc azon érvelését, mely szerint a TAB kedvezmények az ár részei, tehát nem szerződési feltételek, így nem terjed ki rájuk a Kertv. 7.§ (1) bekezdés e) pontja szerinti tilalom. A Kúria egyetértett a GVH-val abban, hogy az ilyen utólagos bónusz, árkedvezmény nem az ár része, hanem egy ármeghatározási mechanizmus része. Éppen azért nem az ár része, mert a kereskedelmi lánc döntött úgy, hogy ne az legyen, hanem egy utólagos kedvezményrendszer. A Kúria tehát az előzményi ügyben megerősítette, hogy a TAB-hoz hasonló bónuszrendszerek beszállítókkal szembeni alkalmazása jogszabályba ütközik, a Kertv. 7. § szerinti jelentős piaci erővel való visszaélésnek minősül.

Kereseti kérelem és ellenkérelem

Az előzményi döntés alapján a kereskedelmi lánc egyik beszállítója polgári pert indított a kereskedelmi lánccal szemben. A beszállító keresetében kérte, hogy a bíróság kötelezze a kereskedelmi láncot 10.896.558,- forint és ennek 2013. november 8. napjától a kifizetésig számított törvényes mértékű késedelmi kamata megfizetésére. A keresetében arra hivatkozott, hogy a felek közötti 2007-2009. évekre vonatkozó szállítási szerződés a bónuszok kikötése tekintetében a GVH határozat és a közigazgatási perben született bírósági ítéletek alapján jogszabályba (a Kertv. 7. § (2) bekezdés e) és f) pontjaiba) ütközik, így a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (“rPtk.”) 200. § (2) bekezdése alapján részlegesen érvénytelen. A semmis rendelkezésből nem keletkezik kötelezettség a szolgáltatás teljesítésére, ezért az annak alapján megfizetett bónuszokat a kereskedő köteles részére visszafizetni.

A kereskedelmi lánc ellenkérelmében a kereset elutasítását jogalap hiányában kérte. Többek között arra hivatkozott, hogy a rPtk. 200. § (2) bekezdése alapján és a bírói gyakorlat szerint csak akkor semmis a jogszabályba ütköző szerződés, ha a jogszabály más jogkövetkezmény mellett a semmisséget külön kimondja. Ilyen rendelkezést azonban a Kertv. nem tartalmaz.

A felperes beszállító keresetét az első és másodfokú bíróság is elutasította, a Kúria azonban megváltoztatta a döntést és elmarasztalta a kereskedelmi láncot.

A Kúria döntése

A Kúria ítéletében hangsúlyozta, – figyelemmel a GVH határozatára, valamint a közigazgatási perben hozott ítéletekre is – a perben nem volt vitatható, tényként kellett elfogadni, hogy az utólagos engedmény kikötése a kereskedő részéről jogszabálysértő volt.

A Kúria először ezért azt vizsgálta, hogy a vitatott szerződéses rendelkezés Kertv.-be ütközése polgári jogi semmiséget eredményezhet-e. A rendelkezés érvényességét a rPtk. alapján kellett megítélni, amelynek 200. § (2) bekezdése szerint „semmis az a szerződés, amely jogszabályba ütközik, vagy amelyet jogszabály megkerülésével kötöttek, kivéve, ha ahhoz a jogszabály más jogkövetkezményt fűz”.

A kialakult bírói gyakorlat alapján más jogágak kötelező jogi szabályait sértő szerződés a polgári jog szempontjából egyrészt akkor lehet érvénytelen, ha a más jogági törvény kifejezetten rögzíti, hogy annak megsértése egyúttal a szerződés érvénytelenségét is okozza, másrészt, ha a jogszabály értelmezéséből nyilvánvaló módon megállapítható, hogy a külön jogszabály az egyéb, más jogági szankciók mellett a szerződés érvényességét sem kívánja megengedni. Ezt a korábbi joggyakorlatot emelte törvényi szintre a vizsgált ügyben még nem alkalmazandó Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény („újPtk”) 6:95. §-a.

A kereskedelmi lánc védekezése részben azon alapult, hogy a Kertv. kifejezetten nem írja elő a visszaélésszerű magatartást megvalósító feltételek semmisségét, ezért a hivatkozott bírói gyakorlat alapján ilyen feltétel nem lehet semmis. A Kúria azonban nem értett egyet az érveléssel, és kimondta, a bíróságoknak a polgári jogi jogkövetkezmény alkalmazhatóságát minden esetben a törvényi tilalommal védett jogi érdek, az adott jogszabály rendeltetése alapján kell vizsgálniuk és eldönteniük.

A Kúria szerint továbbá a Kertv. indokolásából egyértelműen meghatározható a törvény célja: a jelentős piaci erővel rendelkező vállalkozással szemben kiszolgáltatott helyzetben lévő mikro-, kis- és középvállalkozó beszállítók védelme, akik helyzetükből adódóan gyenge érdekérvényesítési képességük folytán a vevő (kereskedő) által diktált árakat kénytelenek alkalmazni. A Kúria szerint a GVH által kiszabott bírság célja egyrészt a jogsértés megbüntetése, másrészt a prevenció mind az adott vállalkozás jövőbeni, mind más kereskedők piaci magaratása tekintetében, a vállalkozók visszatartása a jogsértő magatartástól. Az eltiltás a jövőre nézve fejti ki a hatását, azonban nem érinti a már alkalmazott, jogszabályba ütköző kikötés alapján a beszállító – így a felperes – által adott utólagos kedvezményeket. Ebből következik, hogy a közjogi szankció nem reparálja a felperest ért jogsérelmet.

A Kúria tehát arra a megállapításra jutott, hogy a Kertv. alapján alkalmazandó hatósági szankció nem tekinthető olyan, az rPtk. 200. § (2) bekezdésében (és így az új Ptk. 6:95.§ (1) bekezdésében) írt „más jogkövetkezménynek”, amely jelen esetben a jogszabályba ütköző szerződés érvénytelenségének megállapítását kizárja. A GVH által alkalmazható szankciók nem kizárólagos jogkövetkezményei a jogsértésnek, annál is inkább, mert jelen ügyben a jelentős piaci erővel való visszaélés tilos szerződési tartalmat eredményezett, a jogsértés eredményeként a szerződéses kikötés tárgyát képező szolgáltatás (a Kertv.-be ütköző módon meghatározott bónuszok és az azok alapján fizetendő utólagos engedmény) az, amely a törvény szerint tilos. Ezért jogszabályba ütközésre alapítottan a szerződés részleges érvénytelensége jogkövetkezményének levonását a felperes beszállító alappal igényelhette.

A Kúria döntésének jelentősége

A beszállítókkal szemben tanúsított egyes tisztességtelen kereskedői magatartásokat Magyarországon két külön törvény szabályozza:

  1. Az ún. „non-food” (tehát nem mezőgazdasági vagy élelmiszer terméket előállító) beszállítókkal szemben a Kertv. 7.§-a tiltja a jelentős piaci erővel visszaélést és példálózva felsorol olyan magatartásokat, amelyeket visszaélésszerűnek minősít a kereskedők részéről.
  2. A „food” termékek esetében pedig a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek vonatkozásában a beszállítókkal szemben alkalmazott tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról szóló 2009. évi XCV törvény („Tfmtv.”) tiltja a „tisztességtelen forgalmazói magatartás” tanúsítását és példálózva felsorol részben a Kertv.-hez hasonló eseteket, amelyeket minden esetben tisztességtelennek minősít.

A Kertv.-vel szemben “food” termékek esetén a Tfmtv. kifejezetten rendelkezik arról, hogy az általa tiltott „tisztességtelen forgalmazói magatartást” megvalósító szerződéses feltételek alkalmazásának az is jogkövetkezménye, hogy az ilyen forgalmazói szerződési kitétel semmis. Tisztességtelen szerződéses feltételhez a beszállító érvényesen nem járulhat hozzá és így az ez alapján teljesített szolgáltatást az érvénytelenség jogkövetkezményei körében akár vissza is követelheti a kereskedőtől.

A „food” termékek beszállítói ezért vélhetően eddig is sikeresen hivatkozhattak az olyan szerződéses rendelkezések érvénytelenségére polgári perben, amelyeknek a tisztességtelenségét az eljáró közigazgatási hatóság megállapította. A “non-food” termékek esetében a hasonló igények megítélése a Kúria döntése előtt nem volt ennyire egyértelmű. A Kúria döntése nyomán a „non-food” beszállítók részére is megnyílt a lehetőség, hogy a vizsgált ügyhöz hasonló esetekben joggal érvényesítsék az érvénytelenség jogkövetkezményeit a velük szemben tisztességtelen szerződéses kikötést alkalmazó, jelentős piaci erővel rendelkező kereskedőkkel szemben.