A 40 eurós behajtási költségátalány bevezetésének célja a szerződéses kapcsolatokban a gyakran lazán kezelt fizetési fegyelem erősítése volt. Az EU-s hátterű kezdeményezés magyarországi átültetése azonban felemás eredményeket hozott, ezért a magyar jogalkotó nemrég újraszabályozta az átalányt és önálló törvénybe emelte át a szabályokat.

Az újraszabályozás szükségessége

Magyarország a régi Polgári Törvénykönyv (az 1959. évi IV. törvény) módosításával ültette át a kereskedelmi ügyletekhez kapcsolódó késedelmes fizetések elleni fellépésről szóló 2011. február 16-ai, 2011/7/EU irányelv (az Irányelv) rendelkezéseit. Az új Polgári Törvénykönyv (2013. évi V. törvény, Ptk.) 2014. március 15-i hatályba lépésével a behajtási költségátalány korábbi szabályai átkerültek az új Ptk.-ba is.

Az EU-nak az volt a deklarált célja, hogy az EU-n belül egységes szabályok vonatkozzanak a vállalkozások egymás közötti, illetve a vállalkozások és a velük szerződő hatóságok szerződéses viszonyaira annyiban, hogy ha a kötelezett fizetési késedelembe esik, akkor köteles legyen a jogosultnak (azaz a hitelezőnek) megtéríteni a követelés behajtásával felmerülő költségeit fedező, legalább 40 eurónak megfelelő összeget behajtási költségátalány jogcímén.

A európai uniós és magyar jogszabályalkotók méltányolandó szándéka ellenére a behajtási költségátalányra vonatkozó magyar Ptk.-beli szabályozás kapcsán gyakran merült fel probléma annak bevezetésétől kezdődően a vállalkozásoktól és a szerződő hatóságoktól származó visszajelzések alapján. A legfőbb probléma abban állt, hogy a behajtási költségátalánynak a magyar gazdasági és jogi környezetben újszerűnek ható jogintézménye nem tudott maradéktalanul beilleszkedni a hagyományos magánjogi intézmények közé és így annak alkalmazása számos jogi, könyvviteli és adózási kérdést vetett fel, leginkább annak kötelező jellegét tekintve.

Az Irányelv eredeti átültetése alkalmával a jogalkotó a behajtási költségátalányt – a késedelmi kamatfizetési kötelezettséghez hasonlóan – a késedelem objektív szankciójaként szabályozta. A Ptk. azonban csak a késedelmi kamat vonatkozásában rendelkezik úgy, hogy azt az adósnak akkor is meg kell fizetnie, ha a késedelem alól magát kimenti. A behajtási költségátalány azonban – az Irányelv értelmezésén alapuló – rendeltetését tekintve inkább a késedelemmel, mint a szerződésszegéssel okozott kártérítési felelősséggel rokonítható jogintézmény és mint ilyen, kimentés tárgya lehet.

Ezért aztán az implementáció megújításának első állomása a Ptké. 2015. évi módosítása volt, ahol egyértelműen a joganyag részévé tették a fizetési kötelezettség alóli mentesülés, azaz a késedelem kimentésének lehetőségét. Azonban ez az utólagos módosítás nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, a jogszabályhelyet leginkább alkalmazó számviteli és könyvelési szakemberek továbbra is megosztottak maradtak a helyes értelmezés tekintetében, leginkább azért, mert a Ptk. szövege továbbra is változatlan maradt.

Az új szabályozás és annak lényegi elemei

A fenti anomáliákra tekintettel a jogalkotó az újraszabályozás keretében egy teljesen új megközelítési módot alkalmazott, azaz megkímélte a Ptk.-t a “rendszeridegennek” tűnő elemektől és külön törvénybe, a behajtási költségátalányról szóló 2016. évi IX. törvénybe (Törvény) emelte a vonatkozó szabályokat, ezzel is erősítve a behajtási költségátalány sajátos, sui generis jogintézményi jellegét és annak a Ptk.-tól független értelmezésének és kezelésének lehetőségét megteremtve ezzel.

A Törvény az alábbi lényegi változásokat hozta a korábbi szabályozáshoz képest:

  • a tapasztalt jogalkalmazási bizonytalanságot megszűntetve a Törvény leszűkíti a behajtási költségátalány alkalmazásának körét oly módon, hogy azt csak az érintett jogalanyokkereskedelmi ügyletekből származó pénzköveteléseinek teljesítésére kell alkalmazni, tehát nem minden szerződéses jogviszonyban;
  • a további pontosítás kedvéért a Törvény most már meghatározza az érintett jogviszonyok alanyait, azaz a vállalkozásokat és a szerződő hatóságokat, sőt magát a kereskedelmi ügylet fogalmát is az értelmező rendelkezések keretei között;
  • a Törvény fordított – az Irányelv céljának jobban megfelelő – megközelítési módot honosít meg: nem a kötelezett köteles fizetni a behajtási költségátalányt, hanem a jogosult tarthat igényt arra;
  • a (iii) pontban jelzett fordított megközelítés következménye, hogy nincs szükség a jogosult részéről kifejezett lemondó nyilatkozatra ahhoz, hogy a kötelezett mentesüljön a fizetési kötelezettség alól (a korábbi szabályozás alapján ez nem volt magától értetődő), ezzel komolyabb adminisztrációs terhet levéve az érintett jogalanyok válláról;
  • a kötelezett részéről tanúsított önkéntes teljesítés hiányában a jogosultnak érvényesítenie kell az igényét, de erre csak a késedelem bekövetkezésétől számított 1 (egy) éves jogvesztő határidőn belül van lehetőség;
  • a Törvény egyértelművé teszi azt is, hogy az igény esedékessé tételéhez előzetes felszólításra nincs szükség, azt a kötelezettnek önkéntesen kell teljesítenie.

A Törvény természetesen megtartja azt a lehetőséget, hogy a behajtási költségátalány megfizetésére a fizetési késedelembe eső fél nem köteles, amennyiben az erre irányuló igény érvényesítése során a késedelmét kimenti (tehát kizárólag az igény érvényesítése esetén van kimentésre szükség).

Fontos technikai rendelkezést tartalmaz az átmeneti számviteli szabályozás is: akik a korábban alkalmazandó szabályok figyelembevételével a könyveikben kimutatták a behajtási költségátalány miatti kötelezettségeket, azok a Törvény alapján – a jogosult által a hatálybalépésig nem követelt – behajtási költségátalány miatti kötelezettségeiket az egyéb bevételekkel szemben megszüntethetik. Ezzel mentesülhetnek az önellenőrzési kötelezettség alól, mind számviteli, mind adózási szempontból. A Törvény már 2016. március 24-én hatályba lépett annak érdekében, hogy ezek a szabályok még a 2015-re vonatkozó éves beszámolók elkészítése során alkalmazásra kerülhessenek.

Amennyiben tehát behajtási költségátalányra válunk jogosulttá a partnerünk késedelmes fizetése miatt, ne feledjük ennek megfizetésére kifejezetten felhívni a másik fél figyelmét az egy éves jogvesztő határidőn belül, azaz érvényesíteni a követelésünket.

Amennyiben pedig behajtási költségátalány követelésének lehetősége merül fel velünk szemben, akkor praktikusan csak akkor kell ezt teljesítenünk, ha az arra jogosult partnerünk ezt kifejezetten kéri, azaz az 1 éves jogvesztő határidőn túl kifejezett jogosulti lemondó nyilatkozat hiányában is tekinthető akként, hogy mentesültünk a fizetési kötelezettség alól.